Érdemes-e rendszeresen környezetvédelmi jogszabályi megfelelőség vizsgálatot készíteni?

2014. 03. 07., Péntek

Egyre többen vannak azok a vállalatok, amelyek felelősen gondolkodva, a környezetvédelmi jogszabályokat maradéktalanul betartva kívánnak működni. Nincsenek könnyű helyzetben, hiszen többszáz hatályos jogszabályt kell követni, s gyakran azt sem könnyű eldönteni, ezekből melyik vonatkozik a cégre. Az előírások sokszor terjedelmesek, néhol nehezen értelmezhetők, és viszonylag sűrűn változnak, bővűlnek is.

 

uzlet2.jpg

 

Nem meglepő tehát, ha a vállalkozások egy része nem mindig tudja pontosan, hogy mely hazai-, illetve EU-s jogszabályok vonatkoznak rájuk. Természetesen nem ez a jellemző, hiszen sok vállalat mindent megtesz annak érdekében, hogy jogkövetően, felelősen működjön, de még ezen cégek egy része számára is komoly feladatot jelent a hatályos környezetvédelmi jogszabályok változásainak követése, a megfelelőség biztosítása.

 

Mindezek miatt javasolt bizonyos időközönként – a szervezet tevékenységétől és nagyságától függően félévenkénti vagy negyedévenkénti gyakorisággal – jogszabályi megfelelőség vizsgálatot végezni. Ezzel jelentősen csökkenthetők a kockázatok, biztonságosabbá válik a működés.

 

 

Miért érdemes évente - akár több alkalommal - jogszabályi megfelelőség vizsgálatot készíteni?


  • Csökkenthetők, elkerülhetők a bírságok. Az elmúlt időszakban jelentősen megszigorodtak és gyakoribbá váltak a zöldhatósági ellenőrzések, ezzel együtt megnövekedtek a kirótt bírságtételek.

 

  • Az éves jogszabályi megfelelőség vizsgálat a környezetirányítási rendszer részét képezi. A rendszer megkívánja a szervezettől, hogy a szükséges gyakorisággal ellenőrizze, dokumentálja és biztosítsa a környezetvédelemhez kapcsolódó jogszabályi követelményeknek való megfelelését. A környezetközpontú irányítási rendszer részeként a vállalatnak létre kell hoznia egy olyan eljárást, amelyet hatékonyan tud működtetni a jogszabályi megfelelés nyomonkövetéséhez, időszakos értékeléséhez.

 

  • A felelős működés komoly piaci elvárás, amely a vállalat pozitív megítélését növeli. A meghatározó vállalatok részéről követelmény, hogy beszállítóik a jogszabályokat alkalmazva és betartva működjenek.

 

 

Mely cégeknek érdemes évente jogszabályi megfelelőség vizsgálatot készíteni?

 

  • Gyakorlatilag minden felelősen működő cég számára javasolt évente két alkalommal a jogszabályok teljes ellenőrzése. Tapasztalataink szerint még a felelősen gondolkodó, jogszabálykövető vállalatoknál is előfordulhat, hogy valamely környezetvédelmi előírásnak nem felelnek meg.

 

  • Azon szervezetek számára, amelyek rendelkeznek környezetirányítási rendszerrel, vagy tervezik a bevezetését. A KIR tanúsítvány megszerzésének és megtartásának az egyik feltétele a jogszabályi megfelelőség, és annak rendszeres, dokumentált ellenőrzése.

 

  • Komplex tevékenységet folytató, több telephelyen működő vállalatoknak, valamint egységes környezethasználati engedély alapján működő cégeknek különösen javasolt a jogszabályi megfelelőség rendszeres ellenőrzése és dokumentálása.

 

 

Milyen esetekben érdemes rendkívüli jogszabályi megfelelőség vizsgálatot készíteni?

 

  • Új gyártási technológia, új termék bevezetése esetén.

 

  • Új telephely, gyártócsarnok létesítése esetén.

 

  • A tevékenység jelentős bővítésekor.

 

  • Azoknál a vállalatoknál, ahol szervezeti változás, vagy átalakítás történt (pl. új környezetmérnök felvétele, környezetvédelmet érintő belső átszervezés esetén).

 

 

Miért érdemes külső szakértővel elvégeztetni a jogszabályi megfelelőség vizsgálatot?

 

  • A vizsgálat időigényes munka. Külső szakértő hatékonyabban tudja elvégezni a feladatot, hiszen naprakész a jogszabályok tekintetében. Fontos az is továbbá, hogy friss szemmel vizsgálja a céget, így észreveszi azokat a hiányosságokat is, amelyek felett a napi munka során a szervezet esetleg átsiklik.

 

  • A külső szakértő „más szemmel” látja a folyamatokat, hiszen nincs jelen minden órában. Kizárólag az adott feladatra kell koncentrálnia, így a legtöbb hozzáadott értéket tudja megteremteni a megbízó cég számára.

 

  • Sok esetben egy nagyvállalat is mindösszesen 1 fő környezetmérnököt foglalkoztat. A mintegy 300 darab környezetvédelmi jogszabály ellenőrzése ilyenkor a napi környezetmérnöki teendőktől, a szakértői tudást igénylő feladatoktól vesz el időt és energiát.

 

 

Pár gondolat a környezetvédelmi bírságról...

 

Jelentősen megszigorodott a hatóságok ellenőrzési -, s ezzel együtt a bírságolási gyakorlata. A környezetvédelmi bírság összege sok esetben igen magas, és a bírság megfizetése sem mentesít a felelősségre vonás alól.

 

A bírságolás eszközei igen szigorúak: indokolt esetben a hatóság korlátozhatja, felfüggesztheti, de akár meg is szüntetheti a cég tevékenységét. Javasolt odafigyelnünk a vállalatot érintő környezetvédelmi jogszabályokra és követnünk a változásokat, hiszen egy-egy jogszabály nem megfelelő ismerete, vagy alkalmazásának elmulasztása hatósági eljárást, pénzbírságot vonhat maga után.

 

Ezeket mindenképpen érdemes elkerülni, mert a hatósági eljárás jelentős többlet adminisztrációt és munkát jelent, de legfőképpen azért, mert a vállalat megítélését rontja egy-egy ilyen eljárás eredménye.

 

Érdemes belegondolni abba is, hogy a környezetvédelmi bírságok, elmarasztalások bele kell kerüljenek a vállalat éves jelentésébe, és a fenntarthatósági jelentésbe is. Ott pedig ezek rontják a szervezetről alkotott képet, negatív módon ellensúlyozzák a vállalat környezetvédelem terén tett erőfeszítéseit.

 


 

Szakértői irodánk az alábbi támogatást nyújtja partnerei számára a jogszabályoknak való megfelelőség biztosítása érdekében:

 

1. Jogszabályi megfelelőség ellenőrzés Igény szerinti gyakorisággal (féléves, negyedéves) elvégzett jogszabályi megfelelőség ellenőrzés a vállalat tevékenységének környezet- védelmi szempontú teljes átvilágításával. A feladat munkavédelmi megfelelőség ellenőrzéssel bővíthető.

 

2. Állandó szakértői támogatás Folyamatos jogszabályváltozás-figyelés, tájékoztatás, valamint bevallási határidő figyelés értesítéssel. A környezetvédelmi bevallások és jelentések ellenőrzése, felkészítés jogszabályi változásra. Korlátlan konzultációs lehetőség, folyamatos szakmai tanácsadás.

 

3. Környezetvédelmi megbízotti feladatok ellátása A vállalat környezetvédelmi feladatainak teljeskörű ellátása, pénzügyi és műszaki garanciával.

 

 

Szakértőink munkájuk során:

 

  • biztosítják a jogszabályi megfelelőséget a mindennapi működés során, cégre szabottan figyelemmel kísérik a jogszabályi változásokat, rendszeres tájékoztatást nyújtanak a változások miatt keletkezett feladatokról

 

  • felügyelik a vállalat környezetvédelmi tevékenységét

 

  • naprakész állapotban tartják a szükséges dokumentumokat

 

  • képviselik a megbízót a környezetvédelmi hatóságoknál

 

  • részt vesznek a környezetvédelmi stratégiai feladatok végrehajtásában

 

 

Bővebb információért hívja +36 (30) 335-2751–es telefonszámot, vagy vagy vegye fel velünk a kapcsolatot online!

 


A cikk másolása, részben, vagy egészben történő továbbközlése, felhasználása csak a szerző előzetes engedélyével lehetséges!

Kategóriák: környezetvédelem, felelős működés, jogszabályi megfelelőség

 


Kapcsolódó bejegyzések


Kommentek

Írja meg véleményét Ön is!

t88tt5

ZÖLDEN ÉS GAZDASÁGOSAN?

 

Díjmentes szakmai kiadvány felelős vezetőknek

 

Lehet egy vállalatot gazdaságosan ÉS zölden működtetni?

 

Teremthető harmónia a gazdasági fejlődés és a környezetvédelem között? Vajon az Ön vállalata is működhet így?

 

A válaszunk: IGEN! Kérje díj-mentes szakmai kiadványunkat!

 

ÉRDEKEL! »

Friss bejegyzések

Témák

levegőtisztaság-védelem (1), A Föld napja (2), adadtszolgáltatás (1), adatszolgáltatás (1), ÁNYK program (3), audit (1), biotechnológia (1), CO2 (1), CSR (3), e-Papír (1), egységes környezethasználati engedély (1), elkötelezettség (3), élővilág (1), energetika (2), energetikai audit (1), energetikai tanúsítás (1), energia (2), energiagazdákodás (1), energiagazdálkodás (2), energiairányítás (1), energiairányítási rendszer (1), energiamegtakarítás (1), éves beszámoló (1), faciltiy management (2), felelős működés (1), felelősség (1), felelősségvállalás (4), fenntarthatóság (4), fm (1), gazdálkodás (1), gyermekrajzverseny (1), határidő (1), hatósági ügyintézés (1), hulladék (1), hulladékgazdálkodás (2), hulladékgazdálkodási adatszolgáltatás (1), hulladékkezelés (1), integrált irányítási rendszer (2), IPPC (1), IPPC jelentés (1), irányítási rendszer (3), ISO (2), ISO 14001 (2), ISO 50001 (2), jogszabályi megfelelőség (1), Karácsony (1), kerekasztal beszélgetés (1), KIR (1), klíma (1), kommunikáció (3)

 

CSATLAKOZZON!

Oldal tetejére

1