Hogyan teheti egyszerűbbé a jövő évi környezetvédelmi bevallások elkészítését?

2013. 12. 02., Hétfő

Az év eleje a környezetvédelmi szakemberek számára különösen sűrű, mivel ez az időszak a környezetvédelmi bevallások és jelentések elkészítéséről szól. Ez - elsősorban nagyvállalatok esetében - bonyolult, hiszen a jelentésekhez rengeteg adatot kell összegyűjteni, és megfelelő módon rendszerezni.


Általában a szükséges adatok nem állnak rendelkezésre, nincs egy közös környezetvédelmi nyilvántartás, így több kollégától, több osztálytól, esetleg a külsős partnerektől kell a megfelelő információkat összegyűjteni. Ez meglehetősen idő- és energiaigényes feladat, amely ha elhúzódik, akár problémát is okozhat a bevallások elkészítésénél.


A legbonyolultabb a hulladék adatszolgáltatás, az egységes környezethasználati engedély alapján működő vállalatok éves beszámolója, illetve a több pontforrással rendelkező kibocsátók levegőtisztaság-védelmi jelentése.


Szerencsére van mód arra, hogy könnyebbé tegyük a jövő év elején esedékes munkánkat. Az év végi nyugodtabb időszak a legalkalmasabb erre. Az éves adatok nagy része már rendelkezésre áll, s ilyenkor a projekt jellegű munkák lendülete is lassul – van időnk tehát egy kis előkészületre. Használjuk ki!



Hulladékgazdálkodási adatszolgáltatás


A sok adat miatt bonyolult, és általában több szereplős, hiszen nem egy cég kezeli az összes megtermelt hulladékot, s az adat szolgáltatást átvevőkre lebontva kell elkészíteni.


A bevallás sajátossága, hogy a környezetvédelmi hatóság ösz- szeveti a különböző szereplők (termelők, begyűjtők és kezelők) adatszolgáltatásait. A Felügyelőség az eltéréseket minden esetben a termelővel javíttatja ki. Így a termelőre hárul a kötelesség, hogy tisztázza – és okiratokkal igazolja! – az eltéréseket, még akkor is, ha a hiba a másik fél adatszolgáltatásában van. A hibás bevallás sok esetben hatósági ellenőrzést és környezetvédelmi bírságot is maga után von.


Elkerülhető a bírság és a felesleges többlet munka, ha a bevallás előtt egyeztetünk a hulladék begyűjtőkkel és kezelőkkel. Semmi nem tiltja a nyilvántartások összevetését. Kérjük bátran a hulladékgazdálkodásban érintett partnerektől az előzetes adategyeztetést! Számukra is előnyös az adatszolgáltatás beküldése előtti ellenőrzés, így örömmel tesznek eleget a kérésnek.


Egyszerű megoldás, mégis jelentősen megkönnyíti a munkát, és segít elkerülni számos későbbi problémát.



Éves (IPPC) jelentés


A legfontosabb a termelési adatok és az energia adatok összegyűjtése. Az éves jelentésben be kell számolni a környezetvédelmi hatóságnak a felhasznált nyersanyagok és energiahordozók, valamint a gyártott termékek mennyiségéről.

 

Széles termékprofilú gyártóknál probléma lehet az adatok megfelelő rendszerezése, különösen, ha darabszámok állnak csak rendelkezésre. Miért? Az anyagmérleget súlyadatokkal (kg) kell elkészíteni...

 

A feladat szintén az év vége közeledtével készíthető elő. A termeléstől ilyenkor kell megkérni az adatokat, s jövőre már csak a hiányzó hónapokkal pótolni. A létesítmény üzemeltetéséért felelős műszaki csapattól hasonló módon érdemes már most begyűjteni az energia (villamos áram-, gáz- és vízfogyasztási) adatokat.


Arra is gondolni kell, hogy a beszámolóban a környezetvédelmi kibocsátásokat (hulladék, szennyvíz, és levegőtisztaság-védelmi adatok) is szerepeltetni kell, ezzel szintén érdemes előkészülni.


Így az év elején rendelkezésünkre áll majd az adatok nagy része, s jövőre jóval nyugodtabban lehet nekiállni a beszámoló elkészítésének.



Levegőtisztaság-védelmi jelentés


A probléma ebben az esetben is a felhasznált anyagok mennyi- ségének beszerzése. Nehezíti a dolgunkat, hogy a bevallásban pontforrásonként kell megadni az adott technológiában felhasznált anyagok mennyiségét, illetve meg kell határoznunk a bevitt anyagok súlyát.


Segít, ha vezetnek az üzemben pontforrás üzemnaplót, ami nemcsak, hogy kötelező, de tartalmazza a pontforrások üzemidejét (szintén szükséges a bevalláshoz), illetve a felhasznált és gyártott anyagok mennyiségeit. Az üzemnaplót sajnos műszakonként kell vezetni, így az összesítés meglehetősen időigényes is lehet, de legalább az adatok rendelkezésre állnak.


Üzemnapló hiányában a termelés vezetők, illetve a létesítmény üzemeltetéséért felelős műszaki vezetők segítségét érdemes kérni. Előbbiek a gyártott termékek és felhasznált anyagok, utóbbiak pedig az épülethez kapcsolódó pontforrások (fűtés, stb.) tekintetében tudnak adatot biztosítani.


Az előre gondolkodás segíthet még valamiben. A bevalláshoz szükség lesz a pontforrásokon kibocsátott szennyező anyagok mennyiségére, ehhez pedig elő kell vennünk a mérési jegyzőkönyveket. Ha esetleg elmulasztottunk volna egy - az adott évben esedékes - mérést, a jegyzőkönyvek átnézésekor kiderül, s ilyenkor még van lehetőség pótolni! Ellenben, ha mindez a követ- kező év elején derül ki, már biztosan elkéstünk...



Egyszerű gyakorlati praktikumok ezek, melyek hasznosak és beválnak. Megkönnyítik a következő év elejét, segítenek kiszűrni az esetleges hibákat – s elkerülni a bírságokat.




Szakértői irodánk - szakmai garanciával - vállalja a környezetvédelmi bevallások elkészítését, illetve környezetvédelmi megbízotti feladatok ellátását. 

Bővebb információért kattintson a hivatkozásokra, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot egyszerűen, az alábbi űrlap kitöltésével

 

Kategóriák: levegőtisztaság-védelmi jelentés, IPPC jelentés, éves beszámoló, hulladékgazdálkodási adatszolgáltatás, környezetvédelem, környezetvédelmi bevallás

 


Kapcsolódó bejegyzések


Kommentek

Írja meg véleményét Ön is!

4ctj5n

ZÖLDEN ÉS GAZDASÁGOSAN?

 

Díjmentes szakmai kiadvány felelős vezetőknek

 

Lehet egy vállalatot gazdaságosan ÉS zölden működtetni?

 

Teremthető harmónia a gazdasági fejlődés és a környezetvédelem között? Vajon az Ön vállalata is működhet így?

 

A válaszunk: IGEN! Kérje díj-mentes szakmai kiadványunkat!

 

ÉRDEKEL! »

Friss bejegyzések

Témák

levegőtisztaság-védelem (1), A Föld napja (2), adadtszolgáltatás (1), adatszolgáltatás (1), ÁNYK program (3), audit (1), biotechnológia (1), CO2 (1), CSR (3), e-Papír (1), egységes környezethasználati engedély (1), elkötelezettség (3), élővilág (1), energetika (2), energetikai audit (1), energetikai tanúsítás (1), energia (2), energiagazdákodás (1), energiagazdálkodás (2), energiairányítás (1), energiairányítási rendszer (1), energiamegtakarítás (1), éves beszámoló (1), faciltiy management (2), felelős működés (1), felelősség (1), felelősségvállalás (4), fenntarthatóság (4), fm (1), gazdálkodás (1), gyermekrajzverseny (1), határidő (1), hatósági ügyintézés (1), hulladék (1), hulladékgazdálkodás (2), hulladékgazdálkodási adatszolgáltatás (1), hulladékkezelés (1), integrált irányítási rendszer (2), IPPC (1), IPPC jelentés (1), irányítási rendszer (3), ISO (2), ISO 14001 (2), ISO 50001 (2), jogszabályi megfelelőség (1), Karácsony (1), kerekasztal beszélgetés (1), KIR (1), klíma (1), kommunikáció (3)

 

CSATLAKOZZON!

Oldal tetejére

1