Felelősség és fenntarthatóság

2014. 04. 30., Szerda

Környezetvédelmi szakember-utánpótlás képzés gyakornoki program

Az Ökotech-Lab Környezetmérnöki Iroda – megrendelő partnerei igényeihez igazodva – szervezeti átalakulás és bővítés előtt áll. Ennek egyik lépcsőjeként két fő környezetvédelmi mérnök szakemberrel tervezzük bővíteni szakmai csapatunkat.

 

A partnereinktől elvárt magas követelményeknek való megfelelés miatt friss diplomás munkatársainkat saját magunk szeretnénk a szakmai munkába bevezetni.

 

Befektetésként tekintünk a gyakornoki programra, mely nagyszerű lehetőséget biztosít a frissen végzett mérnökök számára, hogy tapasztalt, gyakorló szakember mellett ismerkedjenek meg a környezetvédelmi szakmai elvárásokkal, a magas szintű szakmai munkával. A gyakornoki program a mentor cég számára megteremti a lehetőséget arra, hogy egy rövid, átmenti időszakban megfelelő módon és időráfordítással foglalkozzon a frissen végzett szakemberekkel, segítve őket abban, hogy szakterületükön – akár a mentor cégnél – mihamarabb elhelyezkedhessenek, önálló munkára alkalmasak legyenek.

 

mentor-700.png

 

Gyakornokaink a program során

 

I. Megismerik a környezetvédelmi megbízotti feladatokat

1) Hulladékgazdálkodás,

2) Vízvédelem,

3) Zaj- és rezgés elleni védelem,

4) Veszélyes hulladék,

5) Levegőtisztaság-védelem szakterületeken, illetve

6) A vállalati környezetvédelmi munka során felmerülő napi feladatok, valamint

7) A környezetvédelmi témájú adatszolgáltatások, jelentések készítése területén

 

II. Ismeretet és gyakorlatot szereznek

8) Előzetes vizsgálatok, hatásvizsgálatok,

9) Környezetvédelmi felülvizsgálati eljárások,

10) Engedélyeztetési eljárások,

11) Hatósági eljárások, ügymenetek,

12) Vállalatirányítási rendszerek (ISO 14001, EMAS),

13) Kárelhárítási eljárások területén

 

III. A partnereknél végzett gyakorlati munka során képet kapnak az alábbi területeken:

14) Energetikai korszerűsítések, CO2 kibocsátás-csökkentési eljárások,

15) Modern vállalati eszközök alkalmazása (lean, green-lean, FMEA, 8D módszer, stb.)

16) Hatósági ellenőrzések

17) Hatósági ügyintézések

18) Vállalatok társadalmi felelősségvállalása

19) Környezetvédelmi oktatások

20) Környezetvédelmi kommunikáció

21) Fenntarthatósági stratégiák 

 


 

Zölden ÉS Gazdaságosan Program - Díjmentes szakmai kiadvány felelősen gondolkodó vezetőknek! Iratkozzon fel most!

 


 

Gyakornokaink a program végére teljes áttekintést kapnak a vállalatoknál felmerülő környezetvédelmi problémákról, ügyekről, illetve a környezetvédelmi megbízotti feladatok ellátásáról.

 

Tapasztalatot és gyakorlatot szereznek a gyártó vállalatok napi környezetvédelmi feladataival kapcsolatos ügyintézésben, a hatóságokkal való kapcsolattartásban, az adatszolgáltatások, jelentések, környezetvédelmi beszámolók készítésében.

 

Megismerik a legfontosabb környezetvédelmi jogszabályi követelményeket, gyakorlatot szereznek a környezetvédelmi tervezési és engedélyeztetési eljárásokban.

 

A program során lehetőségük nyílik a mentor irányítása mellett a nagyvállalati fenntarthatósági stratégiai feladatok megismerésére is. Így tapasztalatot szereznek többek között a hulladékcsökkentési-, víz- és energiafelhasználás csökkentési eljárások kidolgozásában, megismerik a vállalatok társadalmi felelősségvállalási programjainak fontosságát, illetve a fenntarthatósági stratégiákat és tervezési szempontokat.

 

choosing_a_mentor.jpg

 

A gyakornoki program eredményeképpen a napi feladatok ellátásában önállóan képesek lesznek részt venni, hozzájárulva a cég mindennapi működéséhez és a partnerek megfelelő kiszolgálásához.

 

Társaságunk az eredményes gyakornokokat hosszú távon tovább foglalkoztatni kívánja.

 

Gyakornoki programunkat úgy alakítottuk ki, hogy a program végére a gyakornokok elegendő tapasztalatot szerezzenek ahhoz, hogy akár gyártó nagyvállalatok környezetvédelmi koordinátori feladatait is önállóan ellássák. Amennyiben nagyvállalati területen szeretnének tevékenykedni, környezetvédelmi mérnöki mentor programunkban ehhez is megfelelő felkészültséget tudnak szerezni.

 

Jelentkezés a kapcsolatfelévteli űrlap használatával lehetséges.

 

 

Faragó Ferenc

környezetvédelmi szakértő

Kategóriák: gyakornok program, gyakorlat, környezetvédelem

 


Kapcsolódó bejegyzések


Kommentek

ZÖLDEN ÉS GAZDASÁGOSAN?

 

Díjmentes szakmai kiadvány felelős vezetőknek

 

Lehet egy vállalatot gazdaságosan ÉS zölden működtetni?

 

Teremthető harmónia a gazdasági fejlődés és a környezetvédelem között? Vajon az Ön vállalata is működhet így?

 

A válaszunk: IGEN! Kérje díj-mentes szakmai kiadványunkat!

 

ÉRDEKEL! »

Friss bejegyzések

Témák

levegőtisztaság-védelem (1), A Föld napja (2), adadtszolgáltatás (1), adatszolgáltatás (1), ÁNYK program (3), audit (1), biotechnológia (1), CO2 (1), CSR (3), e-Papír (1), egységes környezethasználati engedély (1), elkötelezettség (3), élővilág (1), energetika (2), energetikai audit (1), energetikai tanúsítás (1), energia (2), energiagazdákodás (1), energiagazdálkodás (2), energiairányítás (1), energiairányítási rendszer (1), energiamegtakarítás (1), éves beszámoló (1), faciltiy management (2), felelős működés (1), felelősség (1), felelősségvállalás (4), fenntarthatóság (4), fm (1), gazdálkodás (1), gyermekrajzverseny (1), határidő (1), hatósági ügyintézés (1), hulladék (1), hulladékgazdálkodás (2), hulladékgazdálkodási adatszolgáltatás (1), hulladékkezelés (1), integrált irányítási rendszer (2), IPPC (1), IPPC jelentés (1), irányítási rendszer (3), ISO (2), ISO 14001 (2), ISO 50001 (2), jogszabályi megfelelőség (1), Karácsony (1), kerekasztal beszélgetés (1), KIR (1), klíma (1), kommunikáció (3)

 

CSATLAKOZZON!

Oldal tetejére

1