Öko-kommunikációA vállalatok és vállalati alegységek szakkommunikációja különleges igényeket támaszt a terület specialistái számára.
Szakembereink a nem brand jellegű külső- és belső kommunikáció területén belül, főképp az öko-kommunikáció, és az ehhez kötődő motívációs és CSR tájékoztató anyagok létrehozásában nyújthatnak Önnek hathatós szakmai megoldásokat.
Kiemelt szempontunk, a vertikális építkezés. Anyagaink létrehozásakor a közlési szinteket úgy optimalizáljuk, hogy a mindenkori célterület elérését a lehető leghatékonyabban biztosítsák Magyarországon, legyen szó akár egy széles dolgozói kör, akár egy szűk, magasan kvalifikált vezetői csoport tájékoztatásáról.
Munkánk során nem csak szaktanácsadást és oktatást végzünk, a feladatokat akár végre is hajtjuk az általunk kialakított eljárások mentén.
Igény esetén, a tervezett határidővel elvégezzük a megbízásnak megfelelő kivitelezés-előkészítési és gyártási feladatokat is.
A komplex szolgáltatás magában foglalja a papíralapú és elektronikus médiumok tervezését, előkészítését, és esetenként a kivitelezését is.
Fontos kiemelni, hogy kivitelezés esetén mindenképp figyelembe vesszük az érintett vállalkozás regionális beszállítói körét.
Igény esetén felvesszük a kapcsolatot a helyi nyomdákkal, megszervezzük az anyagleadást és részt veszünk az első kivitelezési korrektúrákban is.
Videóanyagok esetében saját broadcast gyártási kapacitással rendelkezünk, ezen szakterületen bellül kis- és nagyvállalati referenciákkal egyaránt bírunk.
Szakkommunikációs munkánk során felépítjük éves, féléves és időszaki kampányait, összehangoljuk és optimalizáljuk a kivitelezési és gyártási erőforrásokat (fotó- és audiovizuális elemek gyártásával kapcsolatos tevékenységek, felvételszervezési és vágási feladatok, multimédiás és webes tervezési erőforrások, valamint az ehhez kapcsolódó grafikai elemek tervezése, stb.)
Szolgáltatásaink:
Motivációs kommunikáció tervezése - belső munkavédelmi, tűzvédelmi, környezetvédelmi - szabályzatok - oktatási anyagok - tájékoztatók - megjelenítési felületek, kommunikációs táblák - elkötelezettséget növelő kommunikáció - motivációs poszterek - oktató filmek - multimédiás oktató anyagok
Hatékony prezentációk tervezése és kivitelezése - videó prezentációk - roll up bannerek - kommunikációs falak (mechanikai és beépített elektronikai
Konferencia anyagok tervezése és kivitelezése - mappák - kiadványok - ismertető anyagok
Kiadványok, jelentések tervezése, kivitelezése - fenntarthatósági jelentések - éves jelentések
A felsorolás elemeivel kapcsolatban támasztott szakmai igényeinket keresse öko-kommunikációról szóló szakcikkeinkben!
|
![]() ![]() ZÖLDEN ÉS GAZDASÁGOSAN?
Mit tartalmaz a díjmentes program?
Visszajelzések Rendkívül hasznos volt a kerekasztal beszélgetés, mind szakmai, mind motivációs szempontból! K Gergő - Florasca Környezetgazdálkodási Kft. "Lelkes csapat, kreatívak! Gyors, prezíz, igényes munkavégzés jellemzi őket. A munkáik, jelentéseik, szakvéleményeik külső megjelenése, design-ja fantasztikus, igazán igényes! Bogácsi Beáta - Budapest Airport Zrt.
CSATLAKOZZON! |